Triatlon Almeria 2012


Az idén is megrendezésre került az egyik kedvenc versenyem, amit a klubunk vezetője szervez, már a kezdetektől. Az előző évekhez képest a különbség az volt, hogy most kitette a helyszínt Retamar-ba, hogy a magamfajta gyenge bringások megtudják, hogy mi a spanyolok istene... Nagyon profin össze szokta barkácsolni a szervezést, az idén sem vallot szégyent David Martinez barátom, akit már legalább 6 éve ismerek. Sajnos a tengerből elég sokat kellett futni a depóig, de mindenkinek ugyanaz volt a pálya, tehát semmi ok nyekergésre. Szerencsére a víz hőfoka miatt lehetett neoprénben úszni, így eléggé az elején kepesztek ki a partra, bár azt hittem, hogy jobban fogok úszni, az alapos téli felkészülés után, de hiányzott az összekötő szezon, ahol sokat úszhattam volna a tengerben, de ez a medúzák miatt nem volt esélyes. Neoprént lehámozom magamról mindjárt a parton, hogy ne abban kelljen a közel négyszáz métert a depóig futni, ráadásul hegymenetben. Látom a depóban, hogy alig hiányzanak bringák (ez persze nem az újdonság erejével hat) kb. két kisebb boly mehetett ki előttem.


A bringa három kisebb L alakú, oda-vissza, hegynek fel, hegynek le, technikás pálya, tele mindenféle szűk körforgalmakkal, amik felfelé nem zavaróak, csak inkább amikor lefelé zúgunk 55-tel, mint a homályökrök.
Kimegyek a depóból, fel a bringára, bele a cipőbe, elég jól megy minden, előtte egy béna majdnem összetöri magár, nem tud felülni a bringára és akkorát taknyol a depó kijáratánál, hogy öröm nézni. Hiába, az úszók nem születnek triatlonistának. Szóval, küldöm felfelé a Ditec-et az első körben, elhagyom az első körforgalmat, erre hátulról utolér Manolo Salinas, dombnak fel a triatlon kormányra hasalva úgy megy el mellettem, mint egy gőzmozdony, csak éppen a szele nem dönt fel. Próbálok aztán egy hátulról érkező csoportra ráakaszkodni, de csak akkor sikerül, mikor felérünk az utolsó körforgalomhoz és elfordulunk balra, az L betű másik szárára. Utána van a pályában egy hupli, mint valami "rambla" féleségen mennénk át, meredeken le és utána fel. Ekkor már jön szemben az első gruppe, nem is kicsi, utána mindjárt a második, utána Salinas, aztán látom, hogy már oda is értem a fordítóhoz. Na, jól van, innen már csak vissza kell jutni a depóhoz valahogyan, lefelé a kaka is legurul a dombon, ahogy az Salamon "Sala" Laci barátom mondta vala egyszer régen. Aztán a dombon lefelé elszáll a boly, mint a madárdal, én meg maradok egyedül. Lent a fordítónál hatalmas tömeg, mindneki ott áll a körforgalomnál és nézik a versenyt, Ladi gyerek meg jön egyedül... Aztán a második körben elmegy mégegy komolyabb boly mellettem, azoknak éppen csak be tudok köszönni egy adjonistent, aztán a harmadik rundéban rácsimpaszkodok egy igazi vérprofi bringásbolyra, ezek között már van szőröslábú is, de nem a Mariano Águilasból, hanem olyasvalaki, aki még nem tudja, hogy a triatlonistának az edzés után a legfontosabb a lábszőrtelenítés... Hatalmas profizmussal aztán ez a boly is leakaszt az utolsó lejtőn a körforgalmak sűrűjében, így egyedül érek a depóba és olyan profizmussal szállok le a bringáról, hogy sokak kérdezhetik, hogy ez a pasi mit keres ezen a helyen. Besprintelek a depóba, egy tökéletesen hazavágott run-off-the-bike váltás után, de a helyem jobbra közvetlenül a bejárat mellett van, úgyhogy két nagyobb szökelléssel már akasztom is fel a bringát és teszem le a sisakot, bele a futócipőbe, amikor látom, hogy Pepe Salmeron érkezik csarnok elsőre, az ő bolya éppen, hogy nem csípett meg hátulról. Ennyi előnyöm van vele szemben, mint a célban kiderült, húsz másodperc.

Kirobogok a depóból és látom, hogy a brigád eleje már fejezi be az első futókörét. Na nyomás a nappal szemben, a parti sétányon, millió ezer fokban, daráljuk le gyorsan ezt az 5 kilométert. Rafa Lao az első kör felénél eldübörög mellettem, zeng az aszfalt, mint a vihar a Hortobágyon, nem tudok ráakaszkodni, elég brutálisan tolja neki. Ha én négyperceseket megyek, ő kb. 3:30-akat tol, amig nem rossz tempó egy IM atlétától, igaz, hogy buzog benne még a fiatal vér, most lett 32 éves nemrégen. Ez első kör vége felé utolér az "öreg" Salmeron, mire gondolom, hogy te most már nem fogsz elmenni, mint tavaly, hanem szépen "kézenfogva" elkísérlek legalább a célig. Ezzel aztán nincs is baj, sőt a második kör felénél kicsit még el is megyek tőle a fordító után, de a végére utolér és 5 mp-el előbb ér be a célba. Hadd örüljön, ennyi előnyt akartam neki adni, úgysem került fel ő sem a dobogóra. Ez triatlon, nem aquathlon, itt nem rúgok a híres-hírhedt labdába. 78 induló, V1M (veterano 1-es korcsoport: 40-44 évesek), amiből huszadik lettem, Salmeron 19. Az időm 1:19:15, Pepének 1:19:05. Az ő futóideje 21:40, ez enyém 22:03, tehát egy hangyafinggal hosszabb volt a futás, mint 5 kili.
Na mindegy, lesznek még az idén aquathlon verseny is, a remény soha nem hal meg.
Csőkutya!